A futsal csapatunkat az NBI-ben tartó Felipe az NBII-es zalaegerszegi nagypályásoktól kapott ajánlatot, amit elfogadott.

– Búcsúzol a Ferencvárostól, hiszen ma hivatalossá vált, hogy a Zalaegerszeg nagypályás, NB II-es együttesénél folytatod a karrieredet.
– Ez nem búcsú, csak „Viszontlátásra”! Továbbra is igyekszem segíteni a csapatot, de ez valóban egy olyan lehetőség volt, amire nem lehetett nemet mondani, ami egyértelműen előrelépés a számomra. Nagyon hálás vagyok a Ferencvárosnak azért, amit kaptam tőle. Itt lettem edző, itt tettem meg az első lépéseket odáig, hogy a mostani sikereinknek köszönhetően is felfigyeljenek rám. Hála istennek, csak pozitív élményeket viszek magammal. Sok embernek hálás lehetek. Dragóner Attilának, akitől a nagypályás utánpótláscsapatoknál rengeteget tanultam, valamint Németh Péternek, akitől a futsal alapjait sajátíthattam el edzőként. Hálás vagyok Kubatov Gábornak, Nyíri Zoltánnak és Orosz Pálnak, köszönöm mindenkinek, aki a klubnál lehetőséget adott nekem arra, hogy tanuljak, fejlődjek, bizonyíthassak. Sosem felejtem el a Fradit!

Teljes interjú: FTC futsal