És a Bajnokok Ligája indulási jogért – az OSC otthonában ugranak vízbe pólósaink.

Vízilabda OBI, a 3. helyért, 1. mérkőzés
Nyéki-uszoda, 19.00: OSC – Ferencváros

Érdekes meccs előtt állunk, hiszen a “felkészülés” igencsak különböző volt a két csapatnál: mi két hete nem játszottunk, míg az OSC egy komoly, erőltetett menetben van, amelyben nem sok sikerélmény jutott nekik, ám a mutatott játékukra büszkék lehetettek. Az OBI középszakaszában mindkétszer egy góllal nyertek ellenünk, ám a hazai és az idegenbeli találkozón is komoly esélyünk volt a jó eredmény elérésére, csak magunkat okolhatjuk, hogy egyik alkalommal sem sikerült.

Varga Zsolt nyilatkozott a VLV-nek:

– Két hetünk volt, jutott idő pihenésre is, de a múlt hét már komoly fizikai munkával telt, ezen a héten pedig elsősorban a taktikai felkészüléssel foglalkoztunk. A Miskolccal együtt készültünk, kétszer is gyakoroltunk velük hátrányos és előnyös játékot. Nagyon hasznos volt ez, sok tapasztalatot szereztünk, az első alkalommal még nem ment jól, másodszorra már nagy volt a fejlődés.

– Hogy mentek a Kondorosira szombaton, mi a terv?

– Azt gondolom, nagyon fontos, hogy a maximális alázat, hit, fegyelem, akarat meglegyen, mert abból nem indulhatunk ki, hogy megnyertük az Eurokupát, tehát “jók vagyunk”. Lehet, hogy jók vagyunk, de ezt be kell bizonyítani. Ez a sport, minden nap meg kell mutatnod, hogy jó vagy. A kupagyőzelem már a múlt, a jelenben kell élnünk, itt kell ismét bizonyítanunk. Ehhez kell az a négy dolog, amit említettem. Nagyon fontos számunkra ez a párharc, nagy kihívás, hogy előre tudjunk lépni tavalyhoz képest, mindent megteszünk azért, hogy az előttünk lévő két, esetleg három mérkőzésen kihozzuk magunkból a maximumot és nyerni tudjunk.

– Gondolom, nézted az OSC meccseit. Hogy látod, milyennek értékelted őket, hiszen nagyon furcsa az az ív, amit ők eddig bejártak.

– Hát igen… Azt láttam, hogy még a második elődöntő után is változtattak, bátran belenyúltak a taktikába, jól működő hátrányos játékuk volt, nagyon agresszíven vízilabdáztak. Azt gondoltam, hogy le a kalappal előttük, egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, sőt, volt olyan meccs, amelyen csak azon múlott a győzelmük, hogy a néhány százszázalékos ziccerüket nem lőtték be. Még az is lehetett volna, hogy most ők készülnek a döntőre.

– Milyen az egészségügyi helyzetkép nálatok?

– Nagyjából mindenki rendesen edz, Dani válla és Mitrovics karja nem százszázalékos.