Amivel az ötödik legjobb magyar eredményt érték el, gratulálunk!

XXIV. Magyar Kupa, Szentendre – a szakosztály beszámolója:

Pénteken a kötelező elemek bemutatására került sor melyben mind a tíz lányunk sikeresen helytállt. A szombati nap tartogatta számunkra a legnagyobb izgalmakat, hiszen most először ugrottak vízbe ebben a felállásban lányaink. Hogy mit is jelent ez?

Tíz fős csapatunk a 12 év alatti, gyerek szabad kombinációs kűrben képviselte a Fradit – külön büszkeség számunkra, amellett, hogy nagy kihívás is, hogy csapatunk három új taggal bővült, akik szinte rekord idő alatt zárkóztak fel a többiekhez, és készültek úgy hogy életükben először versenyeztek kűrben.

Amellett, hogy nálunk vannak a mezőny legfiatalabbjai is, azt mondhatjuk, hogy a versenydrukk és a kellő rutin nélkül is hatalmas mosollyal és örömmel az arcukon ugrottak vízbe ami azt hiszem a legfontosabb volt számunkra a hétvégén.

Végeredményben a 9. helyet szerezték meg lányaink, de ez egyenlő azzal, hogy a kategória 5. legjobb magyarjai lettek! Nagyon büszkék vagyunk rájuk, még az út elején állva és egy biztos: hatalmas dolgokra leszünk még képesek együtt, hisz ez még csak a kezdet!

A csapat tagjai: Csanád Zita, Bálint Szonja, Tarcsay Emma, Kolok Dóra, Kovács Klaudia, Tóth Panni, Danóczy Réka, Fáczán Zsófia, Horváth Kinga és Barki Laura.

Mester Lívia, szakosztályvezető

Külföldi csapatok is érkeztek a Magyar Kupa idei kiírására, így egy megerősödött mezőnyben végeztünk kilencedikként, a magyar csapatok között pedig az ötödikek lettünk. Hozzá kell tennem, hogy február óta három új ember érkezett hozzánk, így szinte kezdőkből állt össze a csapat.

Fradi.hu