Dani szeretné a lehető legjobban zárni a szezont.

Mégiscsak két osztály különbség van a két csapat közt, a mai meccsen jelentős előnyt kell szerezni a visszavágóra, minél nagyobb fölénnyel szeretnénk a döntőbe jutni. És persze ott nyerni, akár a Vasas, akár a Kövesd ellen. De oda kell figyelnünk, a Budafok nem véletlen vezeti az NBIII Keleti csoportját, korábbi fradisták is szerepelnek a csapatban, Csizmadia, Grúz vagy Oláh Lóránt. Erősek, nah!

[Hogy milyen formában vagyok?] Egyedül őrlődöm a védők gyűrűjében, megpróbálom megtartani a labdát, harcolok érte, vagyis betartom, amit Thomas Doll kér tőlem. Remélem, a kilenc bajnoki gólom mellé még hozzáteszek néhányat a szezonban. Persze a kupában is.

A bajnokságban nagy a hátrányunk, a Honvéddal és a Videotonnal szemben nyolc, a Vasassal szemben öt. Még öt forduló van hátra, mindegyiken három pontot akarunk szerezni, meglátjuk mire elég.

– Böde Dániel

(Nemzeti Dport)