Bodnár József már jobban van, ifjabb Nyilasi Tibor vitte el a vizsgálatra.

Nagyon nagy baj is lehetett volna abból, ha Bodnár József nem hallgat az ifjabbik Nyilasi Tiborra. Ki tudja, ha nem megy vele a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára, esetleg már nem is él.

Hetek óta fáradékony voltam – eleveníti fel a történetét a masszőr és fizioterapeuta Bodnár, aki munkájával Szilágyi Áron kardvívó két olimpiai aranyérméből is kivette a részét.

Erről meséltem az egykori ezüstcipős, hetvenszeres válogatott focista, Nyilasi Tibor fiának, az ifjabbik Tibinek. Mivel jóban vagyunk, rögvest mondta, nincs apelláta, bevisz vizsgálatra a klinikára.

Bodnár némi unszolást követően engedett a szeretet diktálta erőszaknak. Már csak azért is, mert az édesanyját és az édesapját is a szíve vitte sírba, tehát panaszai ge­netikai eredetűek.

Dr. Gellér László docens vizsgált meg, aki lesújtó eredményt közölt: a koronaerem kilencvenszázalékosan elzáródott. Szinte azon melegében elvégezte a műtétet, tágította az eret, behelyezte a hálót, ami az érfalat biztosítja. A be­avatkozás óta sokkal jobban va­gyok.

Olyannyira, hogy húsvétkor már a saját pácienseivel foglalkozott. Szilágyi Áron volt az első azok közül, akik Facebookon fejezték ki a jó kívánságaikat.

Azért nem látogatott meg a kórházban, mert egy nap után hazaengedtek. Felhívom az idősebb Nyilasi Tibort, gratulálok a fiához, aki ha nem ennyire rámenős, talán már nem is beszélgetnénk. A kis Nyíl megmentette az életemet. Mindenkit arra biztatok, vegyenek részt szívvizsgálaton, mert megéri!

Bors