Peti az NBIII-as csapat megszűnéséről, a jövőről és a fiatalok beépítéséről is beszélt a Nemzeti Sportnak.

– Edzőként vagy civilként nehezebb bemenni az öltözőbe?
– Nem egyszerű. A tavasz elején tudtuk meg, hogy fél évünk van, és nincs tovább, ezt nem volt egyszerű feldolgozni. Sem a srácoknak, sem nekem. Mondtam a fiúknak: magatokért küzdjetek, az edzők, menedzserek bármelyik meccsen ott lehetnek, a jövőtökért tegyetek meg mindent. Azóta három meccsen volt már egy győzelmünk és egy döntetlenünk is, ez ugyan nem sok, de a megszűnés árnyékában ezt is értékelem.

– Önt is értékelik, hiszen Kubatov Gábor klubelnök azt mondta, nem engedik el a kezét, találnak önnek feladatot.
– Ennek azért örültem, jól is esett, persze kíváncsi vagyok, mit hoz számomra a folytatás.

– Amikor a csapata jövője volt a téma, mivel érvelt?
– Szerintem szükség van átmenetre az utánpótlás és az első csapat között, akik még nem férnek az NB I-es együttesbe, szokják csak a felnőttfutballt. Nem titok, voltak ez ügyben szakmai vitáink házon belül, az U19-es korosztály fontosabb, mint az NB III sorsa, szerintem pedig a képzés, a gyerekek fejlődése legalább ugyanolyan fontos, mint az eredmény ebben a korban. Vannak tehetségek, akik már az NB I-es csapattal edzenek, sőt a kispadra is oda-odaférnek, úgy gondolom, nekik ideális lett volna az NB III-ban meccset játszani, de most az U19 legfontosabb.

– Milyen szakmai vitákra céloz?
– Van egy ragyogó tehetségünk, a nagyokkal is edz. Játsszon nálunk, javasoltam, úgyis kevesen vagyunk. Nem lehet, az NB III túl durva, vigyázzunk az értékekre. Vigyázzunk, de ha arra készülünk, hogy az általunk nevelt gyerek majd Juhász Rolanddal, Vaskó Tamással, Lipták Zoltánnal szemben nyerjen párharcokat, inkább szoktassuk küzdelemre, arra, ami a nagyok között várhat rá. Nekem azt tanították, a képzés, a fejlődés határozzon meg mindent, amit a hétköznapokban csinálunk.

– Egyetért a fiatalokat támogató elképzeléssel?
– Vegyesek az érzéseim. Sok tehetséget látok, igen, örülök, ha az előírás hozzásegíti őket ahhoz, hogy megmutassák magukat. Ugyanakkor eszembe jut, hogy engem tizennyolc évesen az Újpest otthonában küldött először pályára egy akkor harmincöt éves edző, Nyilasi Tibor, és azt mondta: kisfiam, teljesíts, vagy jön a helyedre a következő – senkit sem érdekelt, mennyi idős vagyok. Más így bekerülni a csapatba, de mondom, megvannak az előnyei is a szabályozásnak.

– Mit csinálna a legszívesebben?
– Még tanuló vagyok. Tanulnom kell az edzői szakmát, nekem nem derogál semmiféle feladat, az NB III és az U19 együtt edz, mindennap jobb akarok lenni én is. Jelentős előrelépés lenne számomra az NB I-ben stábtagként segíteni egy futballcsapat munkáját, de azért jártam iskolába, azért dolgozom becsülettel, hogy egyszer a Ferencváros vezetőedzője legyek. Ez a célom, ez az álmom, persze tudom, ez még a távolabbi jövő zenéje, de mindent megteszek érte.

– Adja magát a kérdés: hol siklott félre az idei Fradi?
– Bocsásson meg, ez nem az én kompetenciám.

– Óvatos.
– Bármit mondok, magamat hozom lehetetlen helyzetbe. Ha dicsérek, hülyének néznek, ha kritikus vagyok, azt mondják, fúrok valakit, szóval, jobb az ilyet elkerülni. Azt nem tagadom, fáj, amikor a Paks akaratosabb, mint a Ferencváros, majdnem összetörtem otthon a tévét, szóval még fel tudom ilyesmin húzni magam. Ja, igen, még ezt mondtam az én srácaimnak: aki felveszi a zöld-fehér mezt, akinek a dresszén ott a Fradi-címer, annak az a minimum, hogy megdöglik a pályán. Aki mindent kiad magából, de veszít, számíthat a dicséretemre, és ez volt a legutóbbi meccsünkön is: az eredmény tényleg szinte mellékes, de küzdjünk az utolsó leheletig, akkor nincs probléma.

– Mintha Simon Tibort hallanám.
– Vasárnap lesz tizenöt éve, hogy itt hagyott minket. Néha eszembe jut, jó lenne vele megbeszélni, mi újság a Fradival.

(nso)