Ennek ellenére 23. születésnapját egy Euro Kupa győzelemmel ünnepelhette klubunk pólósa.

Egy éve azt mondták neki, hagyja abba, most kupagyőztes a Fradi pólósa.

Csütörtökön friss Eurokupa-győztesként ünnepelhette 23. születésnapját Jansik Szilárd, az FTC-PQS Waterpolo vízilabdázója, aki az M4 Sportreggeliben elárulta, nagy utat járt be tavalyi sérülése után.

Jansiknak ez már a harmadik szezonja a Fradiban, de az első olyan, ami közben nem szenvedett sérülést. Pedig nemrég még sokkal rosszabbak voltak kilátásai, mivel porckorongsérvet diagnosztizáltak nála, ami után az is felmerült, abba kell hagynia pályafutását.

Egy éve nem gondoltam volna, hogy Eurokupa-győztes leszek, de hálistennek addig kerestem orvost, amíg megtaláltam azt, aki bízott abban, hogy alternatív módon is gyógyítható” – emlékezett vissza a rendszeresen gyógytornázó vízilabdázó.

A döntő szerdai visszavágójára kitérve hozzátette, az idegenbeli hatgólos győzelem után, azt már csak elveszíthették volna, de nem vették félvállról a hazai meccset sem, nehogy 4-5 gólos vereség után kelljen átvenniük a trófeát.

Jansik a műsorban beszélt még beszélt a válogatottságról is, amibe 18 évesen már belekóstolhatott, de Märcz Tamástól még nem kapott meghívót.

M4 Sport