Gerzson a tőle megszokott jókedvvel nyilatkozott a válogatott Portugália elleni mérkőzése előtt.

Jó körülmények között készülhettünk, kényelmes az ágy, nagyok a párnák” – mondta mosolyogva Gera Zoltán. “A maximumot kell kihozni magunkból. Jól felkészültünk, tudjuk, hogy mit akarunk játszani.

Sok minden meghatároz egy meccset, előre nem lehet látni, hogy pontosan mi történik majd. A terv megvan. Persze, lehet, hogy valamikor letámadunk, de van egy ellenfél is a pályán, meglátjuk, hogy a tervből mennyit tudunk majd megvalósítani” – mondta Gera, akit arról is kérdeztek, mi a véleménye arról, hogy a válogatott korelnökeként ilyen rangos meccsen szerepelhet.

Fiatal vagyok még, enyém a jövő, nagyon jól érzem magam a bőrömben. Feldob, hogy ennyi idősen ilyen meccsen még itt lehetek, örülök minden mérkőzésnek, amit nemzetközi szinten tudok játszani. Igen, voltak komoly sérüléseim, de már nem is emlékszem rájuk” – folytatta a Ferencváros középpályása.

Ez egy teljesen más mérkőzés lesz, mint az európa-bajnoki csoportmérkőzés. Az egy másik légkörű meccs volt, de Portugália most hazai pályán játszik. Ugyanakkor biztosíthatom a szurkolókat, mindent megteszünk majd a legjobb eredmény eléréséért.

A fiatalon elhunyt Fehér Miklósról is megemlékezett.

Nagyon nehéz róla beszélni. Régen történt a tragédia, de még mindig élénken bennünk él. Keveset játszottam vele együtt a válogatottban. Jó látni, hogy mennyire tisztelték Mikit itt Portugáliában és Magyarországon is.

Fradi.hu, M4 Sport, NSO