A rövid összefoglaló mellett a tíz gólig jutó Schatzl Nadine és Elek Gábor értékel.

Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Schatzl Nadine

Már a meccs elejétől kezdve felszabadultan akartunk játszani, nem pedig görcsösen, persze, voltak periódusok, amikor nem úgy ment, ahogy szerettük volna, és akkor át is rohantak rajtunk. Rengeteget jelentett a nézők buzdítása, és az, ahogy egymást segítettük, ez a kettő húzott ki minket a nehéz szituációkból. Benne volt ebben a mérkőzésben a győzelem a Győrnek is és nekünk is, mindkét csapat sokat hibázott, amikor nyeregben volt, ezért lett döntetlen a vége.

Elek Gábor

Az első félidőben volt egy nagyon gyenge öt-nyolc percünk, amikor viszonylag szoros eredményről elhúzott négy góllal az ETO, a félidő végére az ő hibáiknak köszönhetően tudtunk visszakapaszkodni. A fordulás után jól kezdtünk, csak kihagytuk a helyzeteket, és a vendégek átrohantak rajtunk. Akkor fordult meg újra a mérkőzés, amikor elkezdtük belőni a helyzeteinket. Felvállaltuk a pofonokat, nagyon harcos, kemény meccs volt, de végig hittünk magunkban. A világ egyik legjobb csapata ellen értünk el döntetlen, pedig sokáig a győriek kezében volt meccs, csak Bíró Blanka fantasztikus teljesítménye és a nyolcperces győri gólcsend hozott vissza bennünket. Szeretném kiemelni, hogy mennyire csapatként működtünk ma is – amikor bajban voltunk, akkor is egységesek maradtunk, erre a legjobb példa, ahogy a kispad viselkedett minden sikeres támadás befejezés, vagy jó védekezés után. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert emberfelettit küzdött, annak külön örülök, hogy ilyen jól bírtuk a végjátékot. Szeretnénk ezen a szinten folytatni a tavaszunkat, és akkor talán még találkozhatunk néhányszor a Győrrel…

Fradi.hu