Thomas elmondta, hogy miket mérlegelt, amikor a maradás mellett döntött.

Thomas Dollt az elmúlt hónapokban több csapattal, így a Hamburggal, a Werder Bremennel és az osztrák Rapid Wiennel is szóba hozta a nemzetközi sajtó. A Ferencváros német szakvezetője az osztrák lehetőség kapcsán kapott kérdést a német sportbuzzer.de oldalától, és elárulta, hazatérhetett volna az ősszel, legalábbis lett volna rá lehetősége, méghozzá az élvonalban – csapatnevet nem említett Doll.

– Nem szeretném már ezt kommentálni. De az jó érzés, hogy még ott vagyok a radaron. Ez azt mutatja, hogy egy edző jó munkát végez. Dolgozhattam volna a Bundesligában is újra. Novemberben vette fel velem a kapcsolatot egy klub, de úgy döntöttem, hogy nem vállalom.

(Novemberben egyébként egy klub, az Ingolstadt váltott edzőt a német Bundesligában, Markus Kauczinskit Maik Walpurgis váltotta a kispadon – a szerk.)

A Fradi edzőjét nem is sürgeti semmi, hiszen 2019-ig szóló szerződése van a zöld-fehérekkel, akikkel a gyengébb őszi szezon ellenére is versenyben van még az újabb bajnoki címért. Doll nem is keresi a lehetőségeket, „nem ül a telefon mellett nap mint nap”.

– Azoknak a napoknak már vége, 50 fölött az ember már sokkal nyugodtabb a sorsát illetően. Fel kellett tennem magamnak a kérdés: szükségem van még arra a brutális figyelemre, ami a Bundesligát kíséri? Tényleg ez kell nekem ahhoz, hogy boldog legyek? Az elégedettségem már nem azon múlik, mit gondolnak rólam a kívülállók. Sokkal fontosabb a számomra, hogy jól végezzem a dolgomat a Ferencvárosnál. (…) Nincs is már honvágyam egyáltalán. Egyébként is sokat vagyok Hamburgban, ami csak 1 óra 15 perc repülővel Budapestről. Nagyra tartom Budapestet és nagyra tartom a Ferencvárost is. Ezért nem is hiányzik annyira a hazám – meg hát én amúgy is egy “keleti” srác vagyok…

forrás: csakfoci.hu