A TeleSport rövid összeállítása a tegnapi győztes bajnokiról, valamint Lukács Viktória és Elek Gábor bővebb értékelése.

Lukács Viktória

Ez alatt a hatvan perc alatt nem kötöttem barátságot a kapufákkal, mert az elhibázott lövéseim talán majdnem mind onnét pattantak ki… Számítottunk rá, hogy a Dunaújváros a belső posztokat erősíti, vagyis a szélsőknek több hely marad, ezért nem lepett meg, hogy sok lehetőségem volt, és örülök neki, hogy hét góllal zártam.

Elek Gábor

Védekezésben és támadásban is taktikus, jól játszó Dunaújvárossal találtuk szembe magunkat. A mi védőfalunk is megfelelően működött, támadójátékban eljutottunk helyzetekig, abban viszont van hiányérzetem, hogy a ziccereket nem megfelelően értékesítettük. A rögtönzött statisztika szerint tizenöt-húsz ziccert rontottunk el – ha ennek csak a harmadát értékesítjük, már jóval másabb az eredmény. Ez az oka, ami miatt nem vagyok maradéktalanul elégedett.

Fradi.hu