Szakértés a hétvégi bajnokiról a vacsora mellé.

Bognár György

Örömmel látom, hogy szinte szárnyal a Mezőkövesd, s ha nem tudnám, a játék képe alapján akkor is kitalálnám, hogy ki az edző a kövesdieknél. A Ferencváros elleni találkozón is tökéletesen működött Pintér Attila elképzelése: fegyelmezett védőjáték a saját térfélen, majd a megszerzett labdákból azonnal indított, egyritmusú kontrajáték. A mérkőzés folyamán a szöglet- és szabadrúgásokon kívül alig tudott az ellenfél helyzetet kialakítani, talán Rju Szungu és Busai Attila balösszekötőből leadott lövéseit számolhatjuk lehetőségnek.

Ezzel szemben a hazaiak – különösen a második félidőben – négy-öt alkalommal is megkontrázták a Fradit, s azokból a támadásokból több gólt is szerezhettek volna, de Dibusz Dénes kezdi visszanyerni tavalyi formáját, így két esetben is döntő pillanatban hárított. Az első gólnál Molnár Gábor bravúrosan ismerte fel az üresen maradt bal alsó sarkot, és nemes egyszerűséggel gurított oda. Erre a pengés helyzetfelismerésre csak olyan játékos képes, aki valaha kispályázott, vagy a megszokottnál több időt töltött el a grundon.

Vezetésük birtokában biztos voltam benne – mivel az ellenfél térfele üres -, hogy Pintér Attila szokásos forgatókönyvét alkalmazza, és a második félidő közepén becseréli valamelyik gyors emberét. Ezúttal Branko Pauljevicsre esett a választása, és jól döntött, mert a második gól előtt Emir Dilaver és Michal Nalepa még a számot sem tudták leolvasni a hátáról, úgy otthagyta őket. Ez a játékfelfogás tökéletesen megfelelő elképzelés a mezőkövesdieknek ahhoz, hogy jövőre is élvonalbeli csapatuk legyen. A jelenlegi sikeres időszak egyértelműen Pintér Attilának köszönhető, aki ellentmondást nem tűrő stílusával maga mellé állította a jelentősen átalakult játékoskeretet.

NS