Hazai pályán döntetlent játszottunk a Szolnoki Dózsával.

Ferencváros 7-7 Szolnoki Dózsa
Negyedek: 2-1, 1-3, 2-1, 2-2
Gólok: Csuk 2, Dőry 2, Mitrovics 1, Nyéki 1, Tóth 1

Beszámoló: Fradi.hu

Varga Zsolt

Ugyanolyan nehéz megtalálni a motivációt egy hétgólos előny, és egy hétgólos hátrány után. Benne vagyunk egy sorozatban, nekünk mindenféleképpen előre kell tekinteni, haladnunk kell lépésről-lépésre. Ezért azt mondtam a csapatnak, hogy ez a mérkőzés igenis fontos, egyrészt mert itthon játszunk és itthon minket nem darálhat be senki, másrészt, mert bizonyítanunk kell magunknak, hogy nincs akkora különbség a két csapat között és nyerni akarok, akarjunk együtt is nyerni. Jól reagáltunk a mérkőzésre, az első félidőben még sok helyzetet ki is hagytunk, egy az egyben ziccereket, ötméterest, tehát még adtunk is lehetőséget az ellenfélnek. A második felére a mérkőzésnek kicsit elfáradtunk. Összességében, amit kértem, megcsinálta a csapat.