Dénest kérdezték a Vasas és a Gyirmót elleni bajnokikról.

Mennyire kísérti még a Vasas-meccs?
Két napig nyomasztott, frusztráltak a történtek, ahogy elveszítettünk két pontot, hogy az egyik pillanatban még a mennyben voltunk, azt követően pedig a pokolban. Azt a végjátékot nehéz feldolgozni.

Van tanulság?
Bőven. Például az, hogy ha ennyire kevéssel a vége előtt megszerzed a vezetést, nem szabad behátrálni. Próbáltam a többieket arra kapacitálni, támadják meg az ellenfelet, nem tudtuk, pedig ilyenkor már muszáj valamit kitalálni, kilyukasztani a labdát, bármit, csak hogy ne kapj gólt. Egy biztos, aki fent írta a forgatókönyvet, nagyszerű dramaturg lehet.

Ön meg nagyszerű kapus, legalábbis ezt igazolta a két tizenegyes bravúros hárításával. A második volt a nagyobb védés?
Persze. Annál a lövésnél épphogy a kapufára toltam a labdát. Azt sem tudtam, bentről jött-e ki, vagy még éppen a kapufáról. De az elsőnél Ádám Martin próbálkozásánál bíztam benne, hogy oda rúgja, ahova várom. Kellett hozzá persze, hogy tanulmányozzam a korábbi büntetőit, bár nem jó csak arra hagyatkozni, elvégre a rúgó játékos bármikor változtathat szokásán. Kétszer működött az intuíció, egyszer nem.

Ferenczi István esetében győzött a rutin?
Nem tudom, mindenesetre azt gondoltam, azt is megfogom. A tizenegyesek kapusszemszögből ugyanakkor nagyrészt a szerencsén múlnak, kitalálod-e, melyik sarkot választja a veled szemben álló. Hogy hányszor sikerült pályafutásomban túljárnom az eszükön? Nem tudom, még azért negatív a mérlegem… De ítéltek ellenünk az elmúlt hétvége előtt is jó néhány tizenegyest, itt volt az ideje, hogy védjek.

A csapat ugyanakkor távolról sem csillogott úgy, mint ön, az angyalföldiek Cristian Ramírez piros lapjáig is fölényben futballoztak.
Valóban ők kezdeményeztek, többet birtokolták a labdát, ami azonban abból is adódott, hogy viszonylag hamar megszereztük a vezetést, a nem túl jó minőségű pályán pedig célfutballra törekedtünk, a kiállításunk után végképp.

De mi a baj? Korántsem futballoznak olyan könnyeden, mint egy éve, ritkuló győzelmeik sem olyan magától értetődőek.
Tényleg izzadságszagú minden meccsünk, jó lenne sima győzelmeket ünnepelni, csakhogy sok összetevős egy csapat teljesítménye. Nem az én tisztem ezt boncolgatni, nekünk, játékosoknak az a feladatunk, hogy az edzéseken és a mérkőzéseken a maximumot nyújtsuk, megfelelő hozzáállással veselkedjünk neki minden találkozónak, de ezzel eddig sem volt gond, az akarat sohasem hibádzott. Az előfordul, hogy nem klappol úgy minden, mint korábban, de az is a feladatunk, hogy túllépjünk a nehézségeken. Azért azt nem lehet állítani, hogy a Vasas ellen ne küzdöttünk volna, éreztem, hogy mindannyian megszakadunk, ebből a szempontból nem volt rossz üzenete a meccsnek, az egység, a győzni akarás megvolt.

A tiszte fej viszont mintha nem lenne meg. Rendbe kell tenni egyeseknél a gondolkodásmódot?
Szerintem nincs nagy baj ezen a téren, megőriztük a mentális erőnket, ettől még fontos rendre magunkba nézni, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk-e. Ha mégis adódnak a gyepen fegyelmezetlenségek, azt az edzőnk, a klubvezérkar kezeli.

Az újonc Gyirmótot fogadva igazolhatják, valóban minden rendben van. Kötelező a győzelem?
Az, de ismételten megfelelő hozzáállásra lesz szükség. A tavalyihoz képest ez most dadogósabb szezon, egy feladatunk lehet: hozzunk ki mindent magunkból.

NS