Támadónkkal beszélgetett a sportnapilap.

A szombati győzelem már ajándék volt?
Végül is, mondhatjuk így is.

Lelkileg mennyit számított a Honvéd elleni 3-2-es siker?
Alaposan ránk fért már. Az utóbbi időben elég rosszul szerepeltünk, nagyon kellett már a győzelem. Ezzel együtt bosszantó, hogy háromgólos előnyben olyan hibákat követtünk el, amelyekkel kis híján “feltámasztottuk a halottat”. Más kérdés, hogy a visszajátszás után sem vagyok biztos benne, hogy a Honvéd második gólját megelőző tizenegyes előtt Nagy Dominik valóban szabálytalankodott. Sajnos végig izgulnunk kellett, pedig ha figyelünk, magabiztosan megnyertük volna a meccset.

A győzelemmel rátaláltak a helyes útra?
Bízom benne. Továbbra is állítom, ha csúcsformában vagyunk, ha fizikailag és mentálisan is mindenki a topon van, az NBI-ben nagyon nehéz minket megverni. Az utóbbi időben ezek a feltételek nem teljesültek, de remélem, változik a helyzet.

Mi volt a gyengébb szereplés oka?
Hát ha tudnám, már léptünk volna. Hullámvölgybe kerültünk, de remélem, hogy a szombati győzelemmel már kifelé jövünk belőle.

Sokat töpreng egyébként a vereségek és gyengébb meccsek után?
Kifelé nem szeretem megmutatni ezt az oldalamat, de igen. Ezen a téren lelkizős alkat vagyok, a meccsek után sosem tudok hamar elaludni, akár nyerünk, akár veszítünk. Na jó, a győzelmek után némileg könnyebb, de ha nem szerzünk pontot, tényleg rengeteget kattog az agyam azon, mit kellett volna másként csinálni.

Azért a szombati győzelem után vélhetően a góllövőlistát is jobb nézegetnie, immár egyedül vezeti hét találattal.
Csatárként nyilván jó ránézni, de őszintén mondom, hogy a Honvéd ellen tényleg nem érdekelt, ki szerzi a gólokat, csak a három pont számított.

Diósgyőrben, a miskolci aréna búcsúztatóján is ez a cél?
Ott is. Nyilván nagyon motivált ellenféllel találkozunk majd, a diósgyőriek meg akarnak majd verni minket, mint mindenki más. De nekünk csak magunkkal kell foglalkozni. Nem a Videotonnal, nem a Vasassal, csak magunkkal. Nagyon szoros a mezőny, és hiába vagyunk hatpontos hátrányban, kétszer még szinte mindenkivel játszunk. A Vasassal és a Videotonnal is, vagyis továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk.

Hétfőn némileg kiszakadt a megszokott menetrendből, mégiscsak a harmincadik születésnapját ünnepelte. Különleges pillanat ez az életében?
Nem érzem annak. Éppen olyan, mint huszonkilenc évesnek lenni. Ugyanolyan jó erőben éreztem magam hétfőn is, mint vasárnap.

Akkor úgy kérdezem, hogy kerek ez a harminc év?
Nincs bennem hiányérzet. Magyarországon mindent elértem, voltam bajnok, Magyar Kupa-, Ligakupa-győztes, a Szuperkupát is felemelhettem, ünnepeltem a gólkirályi címet és az Év játékosa elismerést is. Egyedül legjobb kapusnak nem választottak még, de arra a címre sosem vágytam.

Az évek során az ország egyik legnépszerűbb magyar futballistájává vált. Mennyit érzékel ebből?
Nem kell ezt túlragozni. Tíz éve játszom az NB I-ben, ennyi idő alatt megtanultam, milyen érzés labdarúgónak lenni. A közösségi médiában rengeteg kép vagy videó készül rólam, valamint a csapattársaimról, előbb-utóbb persze mindegyik eljut hozzám. Megnézem őket, többnyire magam is jót nevetek rajtuk, de ennyi.

Az EB-t megelőzően például Bud Spencer fejét cserélték ki az önével, úgy hajigálta jobbra-balra az önre támadó portugálokat.
Azon én is jót nevettem. Imádom a Bud Spencer-filmeket, az a poén tényleg talált.

Kap bármilyen visszajelzést a családjától? Akár a nyilatkozatai, akár az önnel kapcsolatos poénokat illetően?
Dehogy! A feleségem teljesen kivonja magát a labdarúgás közegéből, apu pedig ugyanolyan, mint én. Megnézi, nevet rajta – vagy nem -, de nem beszédtéma köztünk.

Úgy lett ennyire népszerű, hogy sohasem kereste direkt módon a médiát, sőt, nyugodtan kimondhatjuk, hogy az esetek nagy részében nem szeret nyilatkozni.
Az esetek kilencven százalékában tényleg nem szeretek, a maradék tízben pedig, amikor szívesen elmondanám a véleményemet, sohasem kérdeznek. Meg egyébként is, a nyilatkozatok többsége nélkülöz minden különlegességet, legtöbbször én is szeretem letudni annyival, hogy jól játszottunk, és kész. Az igazán őszinte gondolataimat úgysem mondhatom el anélkül, hogy valakit ne sértsek meg, vagy ne legyen bajom belőle. Úgyhogy minek törjem magam?

Itthon ennek ellenére is nagyon népszerű, de… Nem vágyott külföldre?
Hogyne vágytam volna! Eddig nem érkezett olyan ajánlat, amire megérte volna rábólintani. Még a Paks játékosaként adódott a bielefeldi lehetőség, az tényleg ígéretesnek tűnt. Már mindent összecsomagoltam, vártam, hogy jöjjenek értem, és elvigyenek Budapestre. Végül nem sokkal az utazás előtt leültem beszélni a klub ügyvezetőjével, Haraszti Zsolttal, és… Maradtam.

Nincs önben hiányérzet?
Dehogyis! Ssosem tekintgetek hátra, minden úgy volt jó, ahogy történt.

Ha úgyis mindig előretekint, hogyan látja magát negyvenévesen?
Futballistaként. Lehet, hogy csak a Madocsába férek majd be, de akkor is a pályán leszek.

NS