A sportnapilap melléklete beszélgetett Danival, amiből még jobban megismerheted csatárunkat, kiderül róla többek között az is, hogy a Bud Spencer – Terence Hill filmek a kedvencei.

Nagyobbik fia már bevágja, mint Böde? Elvégre Böde.
Múltkorában Pesten járt a család, Danus kint volt az egyik edzé­sünkön, elfocizgatott, mondjuk folyamatosan azt kellett hallgat­nom, hogy Dibusz a legjobb ka­pus, úgyhogy nem tudom, lehet, hogy inkább védeni akarja majd a labdákat, semmint a kapuba püfölni.

Bánná?
Nem. Ha úgy érzi jól magát… Amúgy sem tudom, hogy test­vérével futballozni akarnak-e. Egyelőre két csapatba szerel­mes, a magyar válogatottba és a Madocsába. Akkor is, amikor a Barcelona – Atlético meccset nézte, azért drukkolt a madridi­aknak, mert pirosban játszottak, az pedig hasonlít a válogatott mezére.

Mi lett volna, ha lányai szü­letnek?
Már mondtam, a sas nem csinál verebet. Amúgy pedig semmi, imádnám őket is.

Lehet még lánya?
Meglátjuk.

Ön milyen gyerek volt? Csak mert bármennyire is szeretnivaló típus, el tudjuk képzelni, hogy a kisördög sosem aludt a kis Danikában.
Hát, nem ültünk egy helyben. Ál­talában két helyen voltam meg­található, a Duna-parton vagy a madocsai focipályán. A Dunában felborítottuk a jelzőbójákat, a földekről leszedtük a savanyú szőlőt, csentünk almát, dinnyét kerítettünk, amelyet aztán a térdemen törtem össze, már Pakson az edzésről a buszmegálló felé tartva az összes házba becsengettünk, majd iszkoltunk el, de a sprintekkel legalább megvolt az edzés utáni ráadás, szóval gyerekcsínyekből szám­talant elkövettünk, de nem tet­tünk el láb alól senkit.

Csak a futball érdekelte, vagy másfelé is elkalandozott?
Általánosban minden lehetséges sportba belekóstoltam, floorballoztam, kézilabdáztam, dzsúdóztam.

Most már értjük az Eb-pótselejtezőn a norvég Even Hovlandon bemutatott csípődobását.
Pedig aligha a rövid cselgáncsos múltam váltotta ki.

De az őserő akkor is ott lakozott önben? Senki sem bírta padlóra küldeni?
Á. Akkora voltam, mint a kutya ülve. Persze roppant szívós. A tornasorban viszont egész általánosban egy lány szorult csak mögém, aztán egyszer csak megnőttem.

Pálya mellett kispad

Madocsai edzőként persze kevésbé ismernek, pedig azáltal, hogy szombaton vannak az NBI-es bajnokik, megye II-es csapatom minden mérkőzésén ott tudok lenni. Paksi játékosként még az is előfordult, hogy heti négy edzést tudtam tartani. A Pakssal befejeztük este hétkor, nyolctól pedig már a Madocsát készítettem fel. Azt nem tudom, az edzősködést komolyabban is művelem-e, egy-két évem még biztos van játékosként is.

Az első labdájára emlékszik?
Egy labda van, amelyre emlék­szem gyerekkoromból, a legen­dás Videoton akkor már öregfiú-játékosai írták alá azután, hogy valami hírverő meccsen szerepeltek a falunkban. Az va­lódi ereklye volt, idővel azonban sajnos lekoptak a szignók.

Az ereklye sem volt szent? Azzal is futballozott?
Dehogy, ám úgyis lekoptak. Nem volt nekünk alkoholosfilcünk.

Az alkoholt hagyjuk! Hanem Böde Dániel és a kajáláshoz fűződő viszonya legendás.
Pedig volt idő, amikor úgy kellett belém tömni. Piciként pufóknak csúfoltak, aztán elég egyszálbelű gyerek vált belőlem.

Ezt azért nehéz elképzelni.
Pedig így volt, nem mindig bírtam tizenhárom szelet rántott húst lenyomni a torkomon.

Mennyit?
Tizenhármat. Miért, az sok?

Egy csöppet. De épp senki sem volt éhes a Böde famíliában? Vagy miért maradt önre több mint egy tucat?
Brahiból. A Pakssal edzőtáboroztunk valamerre, és talán Kriston Attilával kötöttünk fogadást arra, hány darab rántott szeletet vagyok képes magamba tuszkolni. Annyira mondjuk nem kellett erőlködnöm.

Van kedvenc étele?
Én az a húst hússal típus vagyok. Persze profiként muszáj odafigyelni a táplálkozásra, de ha vasárnap a Madocsa meccse után csülök a menü, arra csak nem mondhatok nemet.

Ahogy elnézzük, nem is kell, sosem tűnt ennyire szálkásnak.
Pedig hallom, hogy aki tévében lát, elcsodálkozik, milyen kövér vagyok, ám akkor esik le igazából az álla, amikor élőben is meglát. Jé, mennyit fogyott a Dani! – ez az első reakció, pedig szó nincs fogyásról.

Váczi Zoltán volt a kedvenc

Gyerekként azért el-elutaztam néhány meccsre, a nagy kedvencem Váczi Zoli volt. Ördöngösen cselezett. Megmaradt bennem nagyon a Dunaújváros-Vasas bajnoki 2001-ből, amely 2-2-re végződött, talán azért is, mert az első meccs, amelyet élőben láttam, de majd egyszer erre az évre is biztosan nagyon jó szívvel gondolok vissza, mégiscsak bajnokok lettünk a Fradival, aztán részt vehettem az EB-n, meccset is játszhattam, hatalmas élmény marad. De persze más sportágak és sportolók sikereinek is nagyon tudok örülni, azoknak pláne, amelyeket az olimpián arattak a magyar versenyzők.

Azért a “száz kiló vagyok b…meg” magyarázata arra, miért nyerhette ön meg a csapatépí­tő jellegű óriáslabdába bújt “szumót”, legendás.
Annyi most biztosan nem vagyok, amúgy pedig kell a súly ahhoz, hogy meglegyen az erőd.

Ami elengedhetetlen ott elöl, centerben?
Tudom hasznát venni, de min­den edző más-más típusú centert képzel el magának.

Bernd Storck, úgy tűnik, nem a Böde Dániel-félét. Az alighanem önnek is cso­dálatos Európa-bajnokság után maradt emiatt önben némi hiányérzet?
Nem. Felejthetetlen emlék a tor­na, de azóta a Fradival kiestünk a BL-ből, úgyhogy nem lehet ab­ból már megélni, dolgozni kell tovább.

Ifistaként mennyire volt me­lós?
Abban a másfél évben, amikor nem futballoztam klubban, és jobb híján a koleszos haverokat cipeltem fel a hatodikra-hetedikre, fél órát lépcsőzve így folyamatosan, csakhogy kondiban maradjak, elég sokat melóztam.

Másfél év kimaradt a pályafu­tásából?
Igen. Úgy volt, hogy Paksról Dunaújvárosba igazolok, de nem tetszett a társaság, a csapat, az egész nem volt ínyemre, így az­tán maradt a városi bajnokság a kollégium csapatával meg a fut­ball a testnevelésórákon. Aztán minden rendeződött, maradtam Pakson.

És ott van önnek az örök Madocsa. Ha azt hallja, a “madocsai Messi”, mosolyra görbül a szája, vagy inkább idegesíti?
Elvagyok vele. Úgy emlékszem, Nyilasi Tibor ragasztotta rám, ami­kor egy Siófok elleni mérkőzésen a gólom után így szólított.

A madocsai Messi kedvenc csa­patát immár viszont csak edzi. Mi a cél az idén?
Hogy jól érezzük magunkat. Edző­ként nekem két dolog fontos: hogy fegyelem legyen, valamint hogy jó hangulat.

Előfordul, hogy megye II-es csapatánál alkalmazza a fradistaként gyakoroltakat?
Azért nálunk szempont, hogy olyan gyakorlatokkal teljenek el a tré­ningek, amilyeneket a játékosok szeretnek. Nem tarthatok csak futóedzést. Kapura lövés nélkül például nincs edzés, vallják ők. Úgyhogy rendre rugdosunk. Csak engem ne rúgjanak ki.

Madocsai bekapcsolás

Nem nagyon nézek tévét, ha Pesten vagyok, előfordul, hogy napokig be sem kapcsolom. A futballt is jobban szeretem játszani, mint nézni, van néhány dolog az életben, amit jobb csinálni, mint nézni. A magyar focimeccseket azért figyelemmel kísérem, és sokkal előbb ülök végig például egy paksi bajnokit, mint bármilyen külföldi csúcsrangadót. Ha más sportágakban épp zajlik egy világesemény, és azon messzire jut a magyar csapat, azt azért gyakorta nyomon követem. De leginkább akkor nézek tévét, amikor Madocsán valamelyik szórakoztatóipari egységben vagyok… Amúgy ha nem ragaszkodunk szigorúan a sporthoz, a vígjátékokat nagyon szeretem, sorozatok formájában is. A Bud Spencer – Terence Hill filmek az abszolút kedvenceim, nem is tudok választani közülük.

Ki merné Bödét Madocsáról?
Az elnök, ki más.

Rosszul áll a szénája?
Azt azért nem mondanám.

Galambos Dániel – Sportkrém / NS