A volt szövetségi kapitány értékelte a csütörtöki meccset.

Glázer Róbert

Boldogok egyáltalán nem lehetünk, mind a két meccsen gyengébben játszott a Fradi, mint amit a magyar közvélemény – köztük én is – elvártam volna. Tavasszal egy nemzetközi szinten futballozó Fradit láthattunk, most viszont nem ezt az arcát mutatta a csapat.

A tudósításban is elhangzott, hogy papíron a Ferencváros az esélyesebb, de ez nem igaz. A játékot kell nézni, ez alapján én például azt mondtam, hogy ötven-ötven százalék esélye van a két csapatnak a továbbjutásra. Egyenrangú ellenfél volt a szarajevói együttes. Semmi olyat nem éreztem, hogy a Fradi fenomenálisan jobb csapat lett volna. A magyar labdarúgás helyzetét, illetve a nemzetközi kupacsapataink helyzetét, elmúlt évekbeli eredményeit tekintve sem lehetett ilyet kijelenteni. A szerdai Videoton-meccs kapcsán is láthattuk, hogy olyan nagyon nagy különbségek nincsenek a gárdák között ezekben a nemzetközi selejtezőkben. Ebből kifolyólag nem kell, hogy túlságosan keserű legyen a szájízünk. A Zeljeznicar élt a lehetőségeivel, megérdemelten jutott tovább.

Rendkívül öltözőromboló lehet, ha a szünet előtt öt perccel lecserélik az egyik meghatározó játékost, aki egész tavasszal jól játszott. Hajnal és Dilaver sincs még formában, Varga és Böde is gyengén játszottak, míg Gerát teljesen kikapcsolták. Sokat birtokolták a labdát, de nem játszottak jól. Varga cseréjét viszont akkor is furcsálltam, ez demoralizáló lehet az öltözőre, a játékosokra tekintve.

Nagyon remélem, hogy a kiesés miatt nem bomlik meg az egység, a hangulat az öltözőben, hiszen a Ferencváros egy üde színfoltja volt a magyar bajnokságnak tavasszal. Jelentősen nem változott a keret, van egy jó Fradi, ami most nincs formában. Valahogy az első gól megfogta, megtörte a csapatot. Nincsenek még jó passzban, de erről nem a játékosok és nem is az edző tehet. Ha visszaemlékszünk a téli felkészülésre, látszott, hogy például sokkal jobb formába tudott lendülni a csapat, mint a bajnoki éllovas Videoton, és tavasszal ezt bizonyította is. Most nem volt ennyi idő a felkészülésre. A hazai meccsen például azt nehezteltem, hogy Sesták alig pár napja volt a csapatnál, de becserélték. Egy ilyen fontos mérkőzésen inkább azt kellene játszatni, akikre építették a játékot tavasszal. De ez legyen Doll feladata, még nem tudta összegyűrni a csapatot. Azt továbbra is tartom, hogy nemzetközi szintű játékot játszó együttes a Fradi, de nincs formában.

Rangadó