Szezont értékelt és a felkészülésről, a következő szezonról is beszélt edzőnk. A teljes NS interjú.

Ha szezon egészét nézem nem vagyok teljesen elégedett. Nyáron komoly gondjaink voltak. Egyrészt rövid volt a felkészülési időszak, másrészt 7-8 új játékost kellett beépíteni. Csak november elején kezdtünk el jól focizni, akkor váltunk igazi csapattá.

Büszke vagyok a remekül sikerült téli felkészülésre. Félelmetes intenzitással készültünk, nehéz dolgom volt a kezdő kiválasztásánál. Remek volt látni, hogy hogyan fejlődik a keret. Kiegyensúlyozottabb, dominánsabb már a játékunk. Türelmesebbek vagyunk, többet birtokoljuk a labdát, sokszor vagyunk az ellenfél tizenhatosánál, így több helyzetünk van. Ráadásul védőink és középpályásaink munkájának köszönhetően nem nagyon tud az ellenfél kontrázni.

Azt nem mondom, hogy bajnoki címet kell nyernünk, de jó lenne, ha végig versenyben lennénk érte. A szezon után senki nem dőlhet hátra, erre odafigyelünk. Szeretném, ha még erőteljesebb versenyhelyzet lenne a csapaton belül. Tervezem egy középhátvéd, két középpályás és mivel ezen a poszton csak Varga Roland és Roland Lamah bevethető, egy szélső szerződtetését is, lehetőleg olyanét, aki csatárként is képes jó játékra.

A legtöbb fejfájást a sérülések okozzák. A játékosok a pihenő időre is kapnak edzéstervet, de most már megvannak az alapok és nem kell olyan sok játékost beépíteni. Viszont a nyári felkészülésre nem áll elég idő a rendelkezésre, érthetetlen, hogy miért kell még június 3-án Ligakupa-döntőt játszani, amit megtehettünk volna korábban is.

Az MLSZ azt szeretné, hogy minél tovább jussanak a nemzetközi kupákban a magyar csapatok, de a versenynaptár nem ezt tükrözi. Tavaly a DVSC, az ETO és mi is gyengén kezdtünk, miközben a nemzetközi téren nem induló Videoton vezette a bajnokságot. Az hogy ilyenkor még válogatott meccs van még elfogadható, de nekünk miért kell ilyen sokáig játszani.

forrás: NS