Dr. Török Gábor nyilatkozott az MLSZ elnökségi jelöltségéről.

– Azt írta a saját, közel ötvenezer olvasó által követett közösségi oldalán az egyik posztban, hogy „az az igazság, régen örültem valaminek ennyire, mint ennek a jelölésnek”. Mire gondolt elsősorban? Megvalósult egy gyerekkori álom? Vagy arra, hogy lám, a jól végzett munka kamatozik? Esetleg másra?
– Azt tapasztaltam, hogy nálunk az emberek félnek kimondani, ha valami boldogsággal tölti el őket, ha valaminek örülnek. Szándékosan hangsúlyoztam tehát az örömömet, mert egy társadalmi munkában végzett feladat esetén talán megengedhető, hogy a jelölés kapcsán először ez jusson az ember eszébe. Természetesen nem arról álmodtam gyerekként, hogy az MLSZ elnökségi tagja legyek, sokkal inkább Maradona tizenegyesét szerettem volna kivédeni a magyar válogatott kapujában a világbajnokság döntőjében. De azért ez nem olyan rossz kompromisszum: elégedett lennék, ha minden gyerekkori vágyamhoz ilyen közel jutottam volna a valóságban.

– Amikor Csányi Sándor felkérte, segítse elnökségi tagként a magyar futballt, egy pillanatra sem gondolt arra, ezzel árthat a politikai elemző gondosan őrzött, semleges, független imázsának?
– De. Természetesen gondoltam rá, hiszen a sajnos politikailag erősen exponált fociban vállalt minden korábbi munkám kapcsán felvetődött már az, hogy ezzel végleg kiíratkoztam a komolyan vehető politikai elemzők köréből. Ugyanakkor, már elnézést a keresetlen kifejezésért, nem érdekel. Az valóban zavarna, ha ehhez tényleg politikai hűségesküre lenne szükség, de pont az én példám mutatja, hogy van más út is. Büszke vagyok arra, hogy az autonómiám megőrzése mellett sem lehetetlen elnyerni a bizalmat.

– Talán nem tévedek, ha azt gondolom, sokakban felvetődött a jelölés kapcsán, miért éppen Ön? Úgy is kérdezhetem, melyik Török Gáborra van leginkább szükség az MLSZ elnökségében? A sportág belső hadakozásaitól távol maradó, szakértő rajongóra? A civil tudását, rendszerszemléletét, problémafeltáró képességét a futballban is kamatoztatni tudó, társadalmi folyamatokat absztrahálni képes elemzőre? Az egyetemen tapasztalatot szerzett, jól kommunikáló oktatóra? A női labdarúgás fejlesztése során, illetve „az ország második legnagyobb létszámú sportszövetsége”, az MLSZ Budapesti Igazgatósága vezetésével névjegyét letevő sportvezetőre? Vagy kimaradt valami?
– Magam sem tudtam volna szebben felsorolni. De komolyra fordítva a szót: én leginkább abban bízom, hogy a női labdarúgás fejlesztése kapcsán az elmúlt években végzett munkám miatt kaptam a jelölést. A sportban rendkívül vonzó, hogy csak a teljesítmény adhat előjogokat: a pályán és azon kívül is. Lehet persze magyarázni, ebben jók is vagyunk, de ahogy egy játékost csak az minősít, amit a meccsen produkál, egy vezetőt a döntéseinek helyességei és a háttér megteremtésében elért eredményei igazolhatnak. Nem az az érdekes, hogy honnan jössz, hanem az, hogy mennyit dolgozol és mit érsz el. Szerintem az általam vezetett női bizottságnak – a szövetség vezetőivel karöltve – rövid idő alatt sikerült bizonyítania, hogy még egy ennyire hátrányos helyzetből induló, sokak által lesajnált szakágnak is lehet jövője, ha időt, energiát és forrásokat áldozunk rá.

– Láttam önnel egy interjút nemrég az egyik sportcsatornán, ahol bírálta az MLSZ a szurkolókkal kapcsolatos gyakorlatát, amikor azt mondta, nem elég jó célokat megfogalmazni, azokat érthetően el is kell tudni magyarázni, ami jó, arról tudni kell elmondani, miért jó. Nem lett „baja” a véleményéből?
– Tudom, hogy senki nem hiszi el, de még soha nem lett bajom semmilyen véleményemből, ha azt nem számítjuk bajnak – én nem számítom -, hogy később esetleg vitákban meg kellett védenem az elmondottakat. Éppen ezért is bíztatnék mindenkit arra, hogy bátran álljon ki a saját álláspontja mellett. Ha megkapom a küldöttek bizalmát, erre készülök az elnökségben is.

– Abból, hogy a labdarúgás jó néhány kérdéséről markáns véleménye van, arra következtetek, nem pogácsát enni megy az elnökségbe. Ráadásul, aki politikával (is) foglalkozik, annak szinte kötelező a választás előtt programot alkotnia.
– Három feladatot tartok különösen fontosnak. Először is a női labdarúgás további támogatását, ami egyrészt társadalmi küldetés, másrészt pedig a férfi futball elemi érdeke is. Azon leszek a jövőben is, hogy a szereplők megértsék ezt. Másodszor a szövetség szerepfelfogásának átalakítását: a hivatalnoki-hatalmi logikából egy szolgáltató logikába való átállást. Fontosnak és az esetek többségében jónak tartom a szövetség iránymutató törekvéseit, de azzal tisztában kell lennünk, hogy a szövetség van a klubokért, a játékosokért és a szurkolókért – és nem fordítva. Harmadszor pedig a mintaadást, a labdarúgó-társadalom viselkedési és kulturális szokásainak formálását. A foci valóban sokkal több egy egyszerű sportágnál, többet jelent az embereknek és ennek az országnak. Ezért is kell arra törekednünk, hogy ne a legrosszabb mintázatot mutassa magáról, hogy legyen újra tisztasága, tisztessége és becsülete. Ma ugyanis nincs.

– Egy másik, szintén társadalmi megbízatása során, a mandátum letelte után azért nem indult ismét a választáson, mert úgy érezte, nem sikerült maradéktalanul megvalósítania a terveit, nem tudott eleget tenni a közösségért. Milyen sikerekre, eredményekre van szükség ahhoz, hogy a következő közgyűlés előtt is jelölt legyen az elnökségi tagságra?
– Ha ezen a három téren lesz előrelépés, akkor elégedett leszek. Tudom, hogy mindenki a pályán elért eredményekre vár, de tartósan csak akkor lesz sikeres a magyar labdarúgás, ha a benne szereplők nagyon másként kezdenek el viselkedni, mint amit most látunk tőlük. Mesterséges beavatkozással és sok szerencsével el lehet érni időlegesen eredményeket, de büszkék csak akkor lehetünk majd erre a sportágra, ha újra lesz belső iránytűje. Ha szép lassan a helyükre kerülnek a dolgok, ha egyre kevesebben élnek majd belőle, de egyre többen élnek érte.

Interjú: Dénes András, forrás: Török Gábor elemez