Középpályásunk nyilatkozott a tavaszi rajt előtt.

Emelkedik már a meccsláz?
Igen, ahogy versenyzők esetében lennie is kell.

Arra emlékszik, mikor uralkodott el Önben a leghevesebb izgalom a futballkarrierjében?
Az első meccs mindig különleges, ilyenkor az egészséges drukk magától értetődően jelentkezik, szóval több mérkőzést is említhetnék.

Akkor szaladjunk végig röviden néhány bemutatkozásán. Kezdjük a Fradival!
’97 tavaszán az Üllői úton, a BVSC elleni találkozón estem át a tűzkeresztségen, alig tizenhat évesen, amikor 1-0-ás vezetésünknél a szünetben álltam be.

Be lehetett rezelve.
Pedig félsz nem volt bennem, izgalom annál inkább, ami persze az első labdaérintéssel elszállt. 2-1-re nyertünk, megtisztelő volt olyan egyéniségek társaságában pályára lépni, mint Horváth Ferenc, Zavadszky Gábor, Nyilas Elek. Élénken él bennem az emlék, de az azt megelőző hét-nyolc hónapom is elég intenzívnek bizonyult. A nyáron még az ifi B-vel készültem, az ősszel már az ifi A-val, télen a tartalékcsapattal edzhettem, a tavasz elejére pedig a Varga Zoltán irányította felnőttegyüttesben találtam magam.

És hogy kezelte a hirtelen Önre szakadó népszerűséget?
Ezt inkább a csapattársaim tudnák megmondani, szerintem akkor sem szálltam el, csak a futballra összpontosítottam. Magántanuló lettem a felnőttkerettagság miatt, de a tanulmányaim nem sínylették meg az éles váltást.

Ami azt illeti, a Schalkéba kerülés is az lehetett.
Az Ulmmal játszottunk ’99 őszén, 0-1-nél álltam be, a vége 1-1 lett. A két évvel korábban UEFA-kupát nyerő együttesben olyan klasszisok szerepeltek, mint Olaf Thon, Jirí Nemec vagy Marc Wilmots.

Jó hír lehet a zöld-fehér híveknek, hogy Ön ezek szerint a bemutatkozások nagymestere, merthogy utóbb a Dortmund és a Stuttgart játékosaként is győztes csapatban játszotta első bajnokiját.
A VfB-vel ráadásul a mönchengladbachi kiesési helyosztón sikerült a pályára lépésem után 0-2-ről fordítanunk, három évvel korábban a Dortmunddal Leverkusenben nyertünk ugyancsak 3-2-re. De talán annál is becsesebb számomra az első tétre menő fellépésem a Borussia színeiben a Bayern München elleni német Szuperkupa-találkozón, a 2-1-es győzelemből szabadrúgásgóllal vettem ki a részem. De az én két gólommal nyertünk 2-0-ra Nürnbergben az első karlsruhei bajnokimon, és a Kaiserslauternnel is begyűjtöttük a három pontot az Essen ellen, akkor egy fejes góllal sikerült hozzájárulnom a győzelemhez.

Ezek szerint, ha játszik, nincs miért izgulniuk a ferencvárosiaknak Dunaújvárosban.
Nyerni akarunk, egyedül ez vezérel bennünket. Jó felkészülésen vagyunk túl, és ezt nem az eredmények mondatják velem, azoknál amúgy is fontosabb a mutatott játék. A DVSC elleni meccs arra is jó volt például, hogy még véletlenül se legyünk túl magabiztosak. Mindenesetre jó munkát végeztünk a télen, fizikailag rendben vagyunk, a taktikai elemeket is bőven gyakoroltuk, vannak egyéniségeink, akik képesek megvillanni, mégis az a leglényegesebb, hogy mint csapat jól működünk. Tizenegy ember védekezik és támad egyszerre, másképp nem is lehet, és persze állandó versenyhelyzet van, emiatt mindenkinek folyamatosan magas szinten kell teljesítenie.

Ha valami, a konkurenciaharc kétségkívül már-már a Bundesligát idézi.
Ahogy most a Fradiban, Németországban is minden posztra két azonos képességű labdarúgó jut. Tény, mindannyiunknak meg kell küzdenünk a helyünkért, nekem sincs szabadkártyám.

Gera Zoltán vetélytársa?
Nem hiszem. Sokat játszottunk együtt a válogatottban, megértjük egymást, és nem érzem azt, hogy Thomas Doll posztriválisoknak tartana bennünket. Abból indulok ki, hogy egyszerre lehetünk a pályán, de hogy valóban így lesz-e, azt a vezetőedzőnk dönti el.

A Bundesligában nem volt bajnokcsapat tagja, de az NBI-ben még ünnepelhet. Akár idén vagy egyelőre csak a dobogó?
Most csak arra tudok gondolni, hogy megnyerjük a dunaújvárosi bajnokit. Aztán pedig a következő mérkőzésünket. Szeretnénk minél több pontot gyűjteni. A Videoton előnye nagy, de nem adjuk fel.

Galambos Dániel / Nemzeti Sport