A Pápánál kölcsönben futballozó Csilus Tamás nyilatkozott.

- Gyerekkorod óta a Fradiban vagy. Milyen a változás, hogy érzed magad Pápán?
– Egyelőre nagyon jól. Először úgy gondoltam, minden nagyon más lesz a Lombardnál, mint a Fradiban volt, és sok dologban tényleg nagy a különbség. Összességében azonban egészen kellemes meglepetések értek.

- Sikerült beilleszkedned?
– Azzal szerencsére nincsen baj. Teljesen otthon érezhetem magam, hiszen a keret fele korábbi fradista. A város persze sokkal nyugodtabb, mint Budapest, de nagy esélyt kaptam ezzel a szerződéssel.

- Pápán is sok érkező és távozó volt a nyáron. Mennyire állt össze a csapat?
– Igen, sajnos meghatározó játékosok távoztak a csapattól. Azok azonban, akik itt vannak, mindent megtesznek a csapatért, és próbálják a legjobbjukat nyújtani. Az ötvédős felállást is sokunknak szokni kell, mert eddig nem nagyon játszottunk ilyen rendszerben. A hangulat azonban pozitív, mindenki bizonyítani akar.

- Milyen együtt dolgozni a szintén fradista Mátyus Jánossal?
– Nagyon pozitív véleménnyel vagyok róla is. Egyenes, karakán ember. Ami a szívén, az a száján. Ez nekem rendkívül fontos, mert én is hasonló embernek tartom magam. És nagyon örülök, hogy már az első mérkőzésen megadta nekem a lehetőséget.

- Hamarosan a Fradi ellen mutathatod meg magad, hiszen vasárnap Lombard-FTC mérkőzést rendeznek. Furcsa lesz?
– Az nem kifejezés, nem is lehet szavakba önteni, hogy mit érzek. Ahogy véget ért a Videoton elleni meccsünk, a nap minden percében ez van a fejemben. A meccs másnapján még megnéztem a fehérváriak elleni találkozónkat, hogy miben lehet fejlődni és javulni. De azóta aludni is alig tudok. Ha valaki néhány éve azt mondja, hogy egyszer az NB I-ben a Fradi ellen játszom majd, nemcsak kinevetem, de talán el is látom a baját. A pápai kölcsönszerződéssel persze óriási lehetőséget kaptam, ezért is fogadtam el. A fiatal játékosokkal kapcsolatban általában úgy gondolnak az edzők, hogy van még idejük beérni, fejlődni, ezért nem feltétlen kapják meg a lehetőséget. Éppen ezért kiváló esély nekem, hogy Pápán szerepelhetek.

- Milyen mérkőzést vársz vasárnap?
– Minden bizonnyal ezúttal is megpróbálunk majd tömörülni, és a védekezésre helyezni a hangsúlyt. Ha kemények és egységesek leszünk hátul, akkor képesek vagyunk nullára lehozni a meccset. Támadásban pedig bármi megtörténhet.

- Nehéz kérdés, de milyen eredménnyel lennél elégedett?
– Alakuljon bárhogy is a mérkőzés, vegyes érzések lesznek bennem. Nem tudom, mire számíthatok majd, hiszen nem mindennapi érzés lesz a Fradi ellen pályára lépni.

- Végezetül: milyen célokat tűztél ki magad elé a szezon előtt?
– Először is, szeretném, ha végig tudnám játszani a szezon úgy, hogy folyamatosan játéklehetőséget kapok. Meg akarom mutatni, hogy ki is vagyok valójában, hogy az emberek megismerjenek. Előre akarok lépni, minél több tapasztalatot gyűjteni, és ahogy lehet, visszatérni a Fradiba. Elérni, hogy már ne csak egy fiatal játékosként gondoljanak rám, és belevágni a Fradi-karrierembe.

Fradi.hu